A Balatonkenese Balaton északkeleti csücskében fekszik, Budapesttől kb. 100 km-re délnyugatra, a Kenesei-magasparton.
A balatoni települések között különleges fekvésű, hiszen az egyetlen olyan balatonparti település, amely igazából sem nem déli, sem nem északi parti. A magaspartról, illetve a közvetlen vízpart jelentős részéről a Balaton egész keleti medencéje és a Tihanyi-félsziget jól belátható, kedvező időjárás esetén a tájkép minden évszakban látványos.
A korábbi, eredetileg állami tulajdonú üdülőkből mára csak néhány maradt fent, egy részük szállodává alakult át, a kisebb üdülők magánkézbe kerültek. Több jachtkikötő épült a kenesei partvonalon, illetve felújították a hajóállomást is. Balatonkenese minden nyáron színes programokkal várja az oda utazókat. Szezon elején a Tátorján Fesztivál, majd a Kapunyitó Fesztivál, mely számtalan színes programmal várja az érdeklődőket. Június végén egész hétvégés motorosfesztivál, augusztusban pedig nemzetközi lecsófesztivál és koncertek, ingyenes filmvetítések vonzzák az üdülővendégeket.










